Tehát a cél a pszichés problémák minél jobb, pontosabb megértése és minél hatékonyabb kezelése a lélektan legkorszerűbb eszközeinek alkalmazásával.
Gyermekekkel való munka esetén azonban nagyon fontos figyelembe venni a gyermeki élményfeldolgozás specifikumait: a gyermek énközpontú, örömeit és agresszióját nehezen szabályozza. Jellemző rá a mentális funkciók viszonylagos éretlensége, valamint erős fantáziatevékenység jellemzi. Testileg, lelkileg függ a felnőttől, illetve azonnali vágyteljesítésre törekszik. A fejlődésből adódóan a gyermekek tünetei változatosabbak a felnőttekéhez képest; beavatkozni annyit szükséges, amennyi az egészséges fejlődésnek lökést ad.
A leggyakrabban előforduló problémák kora gyermekkorban a funkciózavarok; iskoláskorban a teljesítmény és viselkedésproblémák, serdülőkorban pedig a leválási és kötődési nehézségek.
A gyermekterápia sajátossága, hogy a cselekvés elsődleges a verbalitással szemben, illetve a terápiás munka során központi szerepet kap a kreativitás: a játék, a rajz és fantáziatevékenység, valamint kulcsfontosságú a szülőkkel való együttműködés.
A terápia első szakaszában az első interjú, illetve anamnézis (a szülőtől a gyermek pontos fejlődési adatainak megkérdezése) alapján fel kell térképezni a nehézséget. A terápiás szerződés is speciális: a szülővel, valamint a gyermekkel is a maga szintjén meg kell kötni. Kiemelt jelentősége van a szülőkkel való konzultációnak. Ugyanis ők ismerik a legjobban a gyermeket, illetve az ő feladatuk annak biztosítása, hogy a gyermek eljárjon terápiába. Továbbá ki kell tartaniuk a terápia mellett akkor is, ha a csemete éppen nem szeretne járni; közben pedig el kell viselniük, hogy nem kapnak egyértelmű válaszokat, hanem újabb és újabb kérdéseket.
Végül, de nem utolsósorban fontos a szülők történetét megérteni, illetve kompetenciájukat erősíteni. Nem a bűntudat erősítése a cél, hanem az érzelmi támasznyújtás: mi az, amiben a terapeuta segíteni tud?